
Hitter Ferenc újságíró
1945 január 19. születtem Felsőbányán.
Politikai tevékenységet 1989 után folytattam, melynek következtében Felsőbánya Városi Tanácsban RMDSZ képviselő 1992-2008 között, 1996-2000 Felsőbánya város alpolgármestere voltam. 2000-től újságíró, 2000-2003 a Nagybányai Galaxia Rádió főszerkesztője, 2004-2008 a Gutinmelléki Friss Újság főszerkesztője, 2007-2008 a Nagybányai TL plusz TV stúdió főszerkesztői tisztségét töltöttem be.
Újságcikkek, honismereti dolgozatok, tanulmányok jelentek meg a Máramaros hangja, Felsőbánya (havi lap), Krónika (országos napilap), valamint több sajtótermékben.
Megjelent köteteim:
Felsőbánya – kismonográfia, 1993,
Felsőbányai Kalauz – 1998 társszerző,
Felsőbányai arcképcsarnok – 2002,
Tiszteljétek őseinket – 2004,
150. éves a Felsőbányai Római Katolikus templom – 2008 (színes album). –
Az albummal egyidőben jelent meg ugyanazt a címet viselő dokumentumfilm.
Több művészettörténeti és helytörténeti témával foglalkozó dokumentumfilm sikerült megjelentetni, rendezni az utóbbi időszakban.
1995-ben létrehoztam a „Felsőbánya Műveltségszolgálat Alapítvány”-t, melynek elnöke voltam 2002-ig.
Helytörténeti munkák szerzőjeként, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság tagja vagyok, ahol 2009-ben „Fényes Elek” díjat kaptam. Újságírói tevékenységem mellett jelentős helytörténeti tanulmányokat sikerült megjelentetnem.
Honlapomon ezek közül szeretnék többet megjelentetni, gazdag képanyagot tenni közzé ezekkel kapcsolatban és a helyi értékek kihangsúlyozásával, valamint ugyanezt a célt szolgálja a videofilmek közlése, a széles skálán mozgó ismeretanyag közzétételével.
Hozzászólások
Visszakövetés