Hitter Ferenc

A kíváncsiság vitt látogatóba a Felsőbányai Idősek Otthonába. Az utóbbi időben több alkalmam volt hallani új magánkezdeményezésekről, akik bátran indítottak idősgondozást. Vajon mi a helyzet otthon – gondoltam, hisz a felsőbányai “szegény-ápoldának” múltja van. A bányavárosban talán két évszázaddal előbb is törődtek az igazán rászorultak ellátásával. Volt “szegényháza” a városnak, igaz egy kisebb létszámú ilyenszerű gondozót tartottak fenn. Még az átkos, háború utáni nehéz időkben is létezett ez a fajta gondoskodás, ellátás. Bauer Tibornak onnan lett hírneve, hogy a minden öreg “tatája” volt. Igazgatója volt a szegény-ápoldának. Szerették az öregek. Valahogyan megmaradt az otthon, más-más név alatt működve és egyben menedéket adva a magára maradt öregeknek. Voltak idők, amikor máshonnan is Felsőbányára irányították őket. Hatvan-hetven körüli létszám alakult ki. A más helységekből származókért kellett volna fizetnie az ottani önkormányzatnak, polgármesteri hivatalnak, de ez sem működött. Aztán megyei fennhatóság alá helyezték az otthont. Központi pénzekből próbálták fedezni a költségvetést. Mégis, végül a helyi önkormányzat lett a működtető. Mivel többféle átalakulásról is hallottam, régebbről jól ismerve az ottani helyzetet, hát meglátogattam a jelenlegi igazgatót Gherman Vasilet. érdemes továbbolvasni….

A jobb sorsra is érdemes Felsőbányán mintha megállt volna az élet, mintha az “alvóvárosnak” titulált település megbénult volna, elsősorban bányaipar, de a mellékes ipari tevékenység megszűnése, kényszerű megszüntetése után. Az 1950-60-as években senki sem mert volna arra gondolni, hogy valamikor bezárják majd a bányákat és a város népesedésrobbanása komoly társadalmi gondokat fog jelenteni. A majdnem mindenkori, korábbi 5000-ről a kierőszakolt 16000-re növekedett lakossági arány két legfontosabb célkitűzése megvalósult. A bányaipari fejlesztést, inkább rablógazdálkodást, el kellett látni munkaerővel, a nemzetiségi népességegyensúlyt meg kellett változtatni a román politikai célkitűzéseknek megfelelően. Mindkettő sikerült, hiszen az akkoriban elkezdett építkezések, a tömbházak igen sok családnak biztosítottak letelepedési lehetőséget, de ugyanakkor a városlakók megnövekedett száma mellett a környék, mondhatnánk a régió közeli és távolabbi falvaiból is ezreknek biztosították az ingázás lehetőségét a munkahelyre. A megye két legfontosabb bányája ontotta a mélyből a színesfémeket, a fontos réz, cink, ólom és egyebek mellett nagy figyelemmel termelték az arany- és ezüst finomításához szükséges nyersanyagot is. A halálraítélt bányászat nem-igen fog feltámadni egyhamar. Az ezt ígérgető szócséplés csupán üres fantáziapropaganda. De a lakosság maradt, a népszámlálási adatok csekély csökkenést fognak mutatni. A városhoz csatolt három, szorgalmas lakókkal állattenyésztést is folytató településen úgyszintén folytatják előbbi életvitelt. érdemes továbbolvasni….

„Nevelni a szépre, a jóra, népünk, a mellettünk élők és szülőföldünk iránti megbecsülésre, szeretetre. És a becsületes, de sokszor ki nem fizetődő munkára.”
Metz József

Lehet–e ennél szebben megfogalmazni a pedagógiai hivatás lényegét, célját? A kilencedik évtizedében járó Metz József tanár úr pedagógiai ars poeticá–ja a Bányavidéki Új Szóban 1988-ban közölt interjúban olvasható. A hosszú, viszontagságos életút, rögös pálya sem ingatta meg hitét a tanítás értelmében, szépségében, nemzetünket, népünket megtartó szolgálatában. Hirdette, vallotta, hogy értelmiséginek lenni több, messzemenően több egy diplomával hitelesített státusznál. Értelmiséginek lenni – vallotta felesége, az áldott jó Márta nénivel egybehangzóan – elsősorban cselekvés, egy önmagunkat folyton megújító, szellemünket folyton izzásban tartó, kisugárzó készenléti állapot, soha el nem fogyó lámpás, mely másoknak világít. Ha rá gondolok, önkéntelenül is Apáczai Csere János, Misztótfalusi Kis Miklós életpéldája jut eszembe. Hivatását – Németh Lászlóhoz hasonlóan – ő is varázskörnek tekintette, melyet a munka szentel meg. Igen fontosnak tartotta, hogy megismerje azt a tárgyi és szellemi környezetet, ahova sorsa vezette. Már az első években megírja a nagybányai magyar középiskola történetét, kiegészítve Morvay Győző: A középoktatás története Nagybányán című, 1896-ban megjelentetett munkáját. A kiváló tanárelődökhöz méltó elkötelezettséggel, elszánással lépett katedrára, vállalta és folytatta a küzdelmet. Soha egy zokszó nélkül, soha sem panaszkodva, hanem hittel telítetten, másokban is fölkeltve az érdeklődést az őt körülvevő világ csodáival, szellemi értékeivel szemben. Őt is megfenyítették, börtöncellába zárva kívánták megtörni, ő is kemény küzdelmet folytatott a hozzá méltatlan ellenfelekkel. érdemes továbbolvasni….

Lényegében semmit, vagy talán mindig jobbat?
Miután népköltésből vett újévi köszöntőmmel kívántam a legjobbakat minden honlapolvasómnak, nem nagy lelkesedéssel tekintettem vissza az elmúlt egy évre, annak történéseire. Isten gondviselő szeretetének köszönjük, hogy egy újesztendő kezdetén állunk.
Jósolhatunk valami biztosat, örvendhetünk annak ami következni fog, ami ránk vár? Talán nem, semminek sem, mert ha már sikerül szétnézni a sajtóinformációk sokaságában, akkor mindenütt csak rosszabb mutatkozik. Ne csüggedjünk, hisz a jövő minduntalan ismeretlent hoz számunkra és a “lesz valahogy” ígérete megoldja az ismeretleneket.
Elsősorban szeretném, ha folytathatnám honlapom feltöltését egy-egy gondolattal. Nincsenek vágyaim, kívánságaim, terveim. De azért jó lenne, ha a Mindenható vigyázná létünket, egészséget adna a további kitartásra. Folytatódna az eddigi, megszokott és maradna még elegendő idő arra, amit szeretnék megvalósítani, leírni, rögzíteni az életből. Jó lenne, ha becsületesen folyna az élet minden nehézségek ellenére és hittel, bizalommal tekinthetnénk a jövőbe lelki, kultúrális, civilizált életünk megtartásáért. érdemes továbbolvasni….

Régi jó szokása a magyar embereknek
Esztendőt temetni összesereglettek.
Esztendőt temetni, újat köszönteni,
Múltból a jövőbe bátran tekinteni.

E szokáshoz híven összesereglettünk,
Hogy az elmúlt évtől szépen búcsút vegyünk.
Búcsút vegyünk annak öröm-bánatától,
Eredményeitől, bűntől, csalódástól.

Nem volt sikertelen az elmúlt esztendő,
Adásban, termésben nem volt szűkölködő.
Isten megáldotta verejtékhullásunk,
Ha nem is színültig, tele a hombárunk.

Szőlőhegyeink is gazdagon teremtek,
Vidámító jó bort bőven csepegtettek.
Barátságot kötni, bánatot felejteni,
Sógorság, komaság összejön vigadni.

Összejön, de szemét a jövőbe veti:
Vajon mit takargat? – folyton azt kérdezi.
Örömet takar-é, avagy tán bánatot?
Sikert, eredményt-é, vagy pedig kudarcot?

Ne felejtsd, ó magyar, a haladás titka,
Ma is, ezután is, imádság és munka.
Küzdj, és bízva bízzál, szükség az imádság,
Emberé a munka, Istené az áldás.

Örömmel köszöntelek az új esztendőben,
Áldás szálljon rátok gazdagon és bőven.
Mezőn kalász nőjön, réten fű zöldüljön,
Munkában a nóta vidáman csendüljön.

Miben szűkölködünk? – ami még meg nincsen,
A beállott újévben adja meg az Isten!
Ez a kívánságunk, ami még úgy kéne:
Megértést és békét a népek szívébe.

Hogy magyar nemzetünk Isten félelmében,
Sok szenvedés után boldog időt érjen.
Adjon az Úristen ebben az új évben víg kacagást, csengőt,
Adjon mindnyájunknak Boldog újesztendőt!

Szívemből kívánom!

Szántó Andrásról hallani Nagybányán nem újdonság. Mindenki tudja, hogy egy hírneves festőművész, grafikusról van szó, akinek munkái igencsak keresettek, itt a festők városában és sok helyről, külföldi kliensek, gyűjtők, művészetkedvelők részéről.
Nyugodtan mondhatjuk, mint mondták régebben a Kolónia nagyjairól, például Nagy Oszkárról, Sztelek Norbertről és társaikról, hogy ahol kép, festmény található egy lakásban, ott alig lehet elképzelni Szántó-kép nélkül.
A Nagykárolyi Frankó nagymama megmentette életét és reprezentáló ember lett belőle, amint kívánta, mostmár festőművészként marad halhatatlan értékes alkotásai által. érdemes továbbolvasni….

Történelem lengi körül életünket, rengeteg esemény, sors, emlékezés veszi körül mindennapjainkat. A történelem emlékeztet, tanít, bizonyít, amikor figyelünk rá és igazabbá tesz mint gondolnánk, ha tiszta igazságként vállaljuk alapos ismeretét. Hogy a történelmet a győztesek csinálják a legyőzöttek felett, csak annyiban igaz, hogy ideig-óráig marad a győztes történelem, mert előbb-utóbb győz az igazság és annak zegzugaiból előkerül a le nem tagadható ismeret.
A történelmi igazságot néha kellemetlen elviselni, de tudva annak jelentőségét nem lehet nélküle létezni, mert hiába a sokszor megpróbált történelemhamisítás, annak sohasem lesz igaz eredménye az utókor számára sem, de a jelen hamis igazolására sem. érdemes továbbolvasni….

A nagybányai TL+ péntek délután 2011. december 9-én 17,00 órai kezdettel közvetíti, a rendszeres magyar nyelvű műsor keretében a FELSŐI ZARÁNDOKPERCEK című filmet, ami egy nagyszabású Felsőbánya film-monográfia egyik része.
A műsorvezető és a film szerkesztője, rendezője egy személyben, megköszöni a nagy érdeklődést nézőtáborának előbbi, hasonló műsorai miatt. Mivel a műsort lehet nézni az interneten, ezúton is közlöm, hogy a már megszokott címen látható lesz a másfél órás film: www.canal7.ro, vagy a nagybányai kábel TV Canal7 – TL+ műsorán.

Újabb együttes, közönség előtti jelenése van a Győri művészházaspárnak Nagybányán, a Bukarest sugárúti Galériában október-november hónap folyamán „Stories” – sztori témában.
Már megszoktuk, hogy Győriék valamilyen újdonsággal hozakodnak elő minden alkalommal. Jelen tárlatukat is ilyenképpen lehetne jellemezni, hiszen mindketten újabb, eddig szokatlan alkotásokat mutatnak be. Régebbi nagyméretű képei helyett, Kinga most „mikromunkákat” produkált, Csaba pedig 500 kilogrammos, 3,60 méter magas acélszobrával, az „Androgin Ádámmal” varázsolt Gulliver hangulatot a Galériában. Az ősember Ádám és Évája-sorozat egyik darabja ez a gerincességet sugalló alkotás. érdemes továbbolvasni….