Gyönyörű februári napos időben, vastag hótakaróval borított hegyvidékre érkezett az a hajdúszoboszlói küldöttség, melynek tagjai jó együttműködési kapcsolatok kialakítását szorgalmazták itt Erdélyben, a téli síparadicsomok közelében.
Hajdúszoboszló nem ismeretlen üdülő-, termálvizet magas szinten értékesítő központ. A nagybányaiak jó ideje ismerik és látogatják az ottani létesítményeket, a legújabbakat, az Európában is hírnevet szerzett termálstrandokat, parkokat.
A kölcsönös együttműködés kialakulását szorgalmazó ötlet már előbb is ki volt nyilvánítva a magyarországi fél részéről, hiszen különféle alkalmakkor meghívásoknak tehettem eleget, melyeket az ottani önkormányzat, vagy más rendezvények szervezői közvetítettek mifelénk.
A két város televíziós együttműködése kedvező lehetőségeknek néz elébe. Programok, műsorcserék lesznek folyamatban, melyekkel kölcsönösen tájékoztathatjuk a két város lakóit, vendégeit az érdekes eseményekről, a történtekről, társadalmi és színvonalas kulturális rendezvényeinkről.
Hogy az együttműködés a kezdetektől eredményes legyen, igyekeztem a kapcsolatokat bővíteni, főleg Felsőbánya irányában, ahol ugyancsak kedvező körülményeknek néznek elébe az érdekeltek.
A magyar delegáció tagjai között köszönthettük Lévai Enikőt, a hajdúszoboszlói önkormányzat nemzetközi referensét, majd az ottani helyi televíziót Gurbán György főszerkesztő, Majoros Petronella újságíró és Nagy Zoltán Viktor operatőr képviselték. A bőven filmezett és fényképezett itteni anyagból bizonyára hasznos összeállítást fognak közölni, melyet mi is, itteni nézőinkkel együtt láthatunk majd.
Ha valaki első alkalommal látogat Nagybányára, akkor minden bizonnyal az egyik kiemelkedő látványosságnak az Ásványtani Múzeum számít. Így történt ez most is, amikor örömmel állapíthattam meg, hogy a vendégek nem tudnak elszakadni a kápráztató élménytől, annál is inkább, mivel a szakszerű, magyar nyelvű idegenvezetés, tájékoztatás, a filmezési engedély nem hiányzott a rendelkezésünkre álló idő alatt.
A Bányavirágok, ezek a színükben, formájukban és méretükben egyaránt egyedi értéket képviselő természeti képződmények, kőbe merevült virágékszerekre emlékeztetnek. Az egykori erdélyi bányászok a föld sötét gyomrában végzett izzadságos munkájuk során bukkantak egy-egy csodálatosan szép kifejlődésű ásványtársulásra. A karbidlámpák imbolygó fényénél feltárulkozó, színpompás ásványokkal gazdagon benőtt sziklahasadékok elrejtett kincsesházak képét vetítették a megfáradt bányászok elé.
Sajnos ennek is vége, mivel az ásványok, a kőzetek alkotórészei, építőkövei a föld gyomrában maradnak továbbra is. A bányászat megszűnése nem csak munkahelyeket számolt fel, hanem az altalaj kincseit is fogságra ítélte talán mindörökre, vagy legalábbis nagyon hosszú időre. Nagybányának ez a különösen értékes látványossága egyre inkább vonzani fogja az ide látogatókat és egyedi világérdekességként fogja mutogatni a mindinkább ritkuló kincseket.
A helyi, 7-es csatorna TL+ műsorában mutatkozott be a hajdúszoboszlói küldöttség. Gondolatok, tervek, lehetőségek hangzottak el a következő kapcsolatokat illetően.
Ezt követte az ugyancsak tervezgetést és bővebb ismerkedést lehetővé tevő fehér asztal. A giródtótfaluban található VERA vendéglőről nem is hinné az ember, hogy milyen különlegességeket képes ajánlani. Kimondottan magas szintű fogadások lebonyolítására van alkalom ott, a házigazda kitűnően gondoskodik a helyi jellegzetességek és a megfelelő ellátás ötvözött bemutatásáról. Az ott megforduló, más vidékekről érkező turisták kedvenc étkező-, mulatóhelye ez a kedves vendéglátóipari létesítmény.
Annak érdekében, hogy a jövő kapcsolatok az ifjúsági és sporttevékenységek gyümölcsöző kibontakozásban részesüljenek, a Felsőbányai Iskolai Sportklub utóbbi években kialakult létesítménye biztosította az éjszakai pihenést, a szállást. Erről külön fejezetet fogok írni, hiszen a már létrejövő kölcsönös kapcsolatok több formába öntve lesznek ápolva mindkét fél részéről.
Nem sokat szeretnék előre szólni, de megjegyzem, hogy az önkormányzati kapcsolatoknak is van jövője. A határon átívelő pályázati lehetőségeket mérlegeltük és szeretnénk, ha ezen a téren ki tudnánk használni olyan Európai Uniós lehetőségeket, melyekre mindkét félnek tapasztalatai szerint lenne alkalma.
Felsőbánya polgármestere Vasile Dorin Pasca és Szakács Levente alpolgármester, a nemzetközi kapcsolatokért felelős Lévai Enikővel fontolgatták a fürdőváros és az itteni síparadicsom fejlesztési lehetőségeit.
Sok a kiskapu és a városban lévő különféle szociális gondok is együttgműködő partnerségre találhatnak. Például az Idősek Otthonának fellendülő gazdasági heklyzetét csodálták, az ottlévő, saját ellátást biztosító gazdaság példaértékű működését értékelték a vendégek és példaként állítják be az otthoni tájékoztatásban.
A több évszázados múlttal rendelkező bányászvárosnak most gazdasági megerősödésre, kibontakozásra van szüksége. Újabb kapcsolatok, a vendéglátóipar és turizmus fejlesztése biztosíthatja ezt bizonyos mértékben. A kölcsönös cserelátogatások, akár a felnőtteknek ajánlott lehetőségek, de főleg a diákság, az ifjúság tevékenységei nyitott kapukra találnak. Főleg nyáron, Hajdúszoboszló lehet a célpont. Télen azonban, de ugyancsak nyáron is az itteni hegyvidék várja egyre kínálkozóbb lehetőségekkel a szórakozni, vagy pihenni óhajtókat. Az alföld és a hegyek kölcsönös vonzása, a Hortobágy és a Gutin kiegészítő ereje csodákra képes. Ebben fog játszani elsősorban fő szerepet a Sportklub, de remélhetőleg az iskolák is, hiszen különösen a diákoknak jelenthet majd nagy élményt a termálvízzel működő aqua-park és aqua-palace, nemkülönben a hortobágyi környezet gazdag állatvilága és szórakozási lehetőségei.
Ilyen és hasonló lépések nélkül nem történik semmi. Éppen ezért szorgalmaztam a Gutin lábánál, a Feketehegyen működő Sujori síparadicsom meglátogatását, ami éppen a gyönyörű szezonidőben különleges látványosságként ajánlotta magát a vendégeknek. A Sujori Komplexum vezetőségének kedvessége, is rendkívülien hatott. A különleges ajánlatok tökéletesen megfeleltek, akár mondhatnám gasztronómiai bemutatkozást idéztek. Az ezer méteren létesített vendéglátó- és szállás komplexum ugyancsak különlegesen illeszkedik a környezetbe. Az ottani főnökasszony bemutatója hatásosan érzékeltette a lehetőségeket. A sípályák, a rengeteg sportoló gyerek, az edzők, hegyimentők működése, mind mind bizonyíték lesz a hegyvidékre vágyók igyekezeteinek serkentésére.
Személyesen szeretném, ha minél előbb, eredményes bevezető és ismertető után látnám kibontakozni a kapcsolatokat és még sok mással gazdagítva elindulna ez a kölcsönös folyamat, melynek vannak már előzményei, működő kapcsolatok, melyeket évekkel ezelőtt sikerült elindítani testvérvárosi szinten.
Köszönet a vendégeknek az érdeklődésért. Részünkről mindent meg fogunk tenni, hogy televíziós szinten erősítsük és bátorítsuk a törekvéseket, hogy önkormányzati vonalon támogatásra találjanak és fejlődjenek az intézményesített szinteken létrehozható kapcsolatok, gazdagodjanak az emberközeli jóbarátságok, melyekre nagy szükség van minden időben.






Hozzászólások
ITT és MOST! A VÉLEMÉNY SZENT és INGYENES! Visszakövetés