Lényegében semmit, vagy talán mindig jobbat?
Miután népköltésből vett újévi köszöntőmmel kívántam a legjobbakat minden honlapolvasómnak, nem nagy lelkesedéssel tekintettem vissza az elmúlt egy évre, annak történéseire. Isten gondviselő szeretetének köszönjük, hogy egy újesztendő kezdetén állunk.
Jósolhatunk valami biztosat, örvendhetünk annak ami következni fog, ami ránk vár? Talán nem, semminek sem, mert ha már sikerül szétnézni a sajtóinformációk sokaságában, akkor mindenütt csak rosszabb mutatkozik. Ne csüggedjünk, hisz a jövő minduntalan ismeretlent hoz számunkra és a “lesz valahogy” ígérete megoldja az ismeretleneket.
Elsősorban szeretném, ha folytathatnám honlapom feltöltését egy-egy gondolattal. Nincsenek vágyaim, kívánságaim, terveim. De azért jó lenne, ha a Mindenható vigyázná létünket, egészséget adna a további kitartásra. Folytatódna az eddigi, megszokott és maradna még elegendő idő arra, amit szeretnék megvalósítani, leírni, rögzíteni az életből. Jó lenne, ha becsületesen folyna az élet minden nehézségek ellenére és hittel, bizalommal tekinthetnénk a jövőbe lelki, kultúrális, civilizált életünk megtartásáért.

Nagy kérdéssel állunk szemben az öt éve megért csatlakozást illetően. Kérdéseinkre a válaszok nem kecsegtetőek. Azoknak volt igazuk, akik akkor is, előre pesszimisták voltak a nagy Unió ígéreteivel szemben. Az eltelt esztendők is csak másodrangú polgároknak engednek sorolni bennünket. Ilyenfajta számvetésünk keserű szájízzel szolgál a megvalósítások majdnem minden terén. Annak a látványos fejlődésnek a szele ami annak idején elkezdődött, porszemet, inkább homokot szórt szemeinkbe. A beruházások sorsa siralmasan ismert. A nagy kereskedelmi üzletláncok terjedése negatívan hatott és továbbra is hat árakra, hazai termelési és forgalmazási lehetőségekre, a gazdaságra. A bankok szerepe lényegesen megváltozott, a pénzügyi válság miatti megtorpanás pedig számtalan életet változtatott meg. A munkanélküliség miatt szerencsétlen sorsok pecsételődtek meg örökre. A gazdasági növekedés további ismeretlenként marad fejünk fölött.
Annak ellenére, hogy az uniós átlagot sohasem érhettük volna el, az elszegényedés tövábbi listája csak nőhet a nagyon vékony gazdag réteggel szemben. Persze, mindezek igazságtalanul. Az élelmiszeripar, a mezőgazdaság gyengítése, megszűnése, az adottságok, lehetőségek ellenére ugyancsak rontja az életlehetőségeket. A külföldre kényszerülők száma pedig nemcsak demográfiai mutatókat változtat meg lényegesen, hanem vészélyezteti a nemzeti megmaradást, főleg, ha azokhoz más iránybl társuló árulások is hatnak. Ha még az uniós vélhető segítségeket sem tudjuk felhasználni, akkor csak az árkot mélyítjük az itteni és más európai régiók között. Tehetetlenségünk további mutatója, hogy a schengeni övezethez való csatlakozást is elodázzák, nem vagyunk kívánatos nemzet arrafelé. És még mennyi más. Nem sorolom tovább, mert a rémísztő konkrétabb hírek elveszik kedvemet az előrelátástól. Az év elején beköszöntő drágulási hullám még katzasztrófálisabbá teszi az életet. Egészségügyi ellátásról már aligha beszélhetünk. Akinek van, lesz anyagi ereje, az gyógyulhat, a többi d… meg. Gázolaj, villamos energia, földgáz új ára mind elviszi a kis jövedelmet, legyen az munkabér, vagy nyugdíj. A kenyér árának hatalmas növelése csak az éhezést teszi majd megszokássá sokak számára és ezzel is érvényesül a régi vicc: “…mire megszokta az éhezést, felfordult”.
Politikáról ne is morfondírozzak. A hatalom csak a kényszer miatt tűri közelében a magyarokat, a “nagy koalíció”, az ellenzék már nem számol az RMDSZ kormányzati részvételével. Számottevően csökkentek a Romániai Magyar Demokrata Szövetség esélyei arra, hogy az idei választások után is tagja legyen a bukaresti kormánykoalíciónak. Politikai szakértők szerint folyamatosan csökken majd az eddig a kormányváltásra esélyesnek tartott Szociál-Liberális Szövetség népszerűsége, és a választások előtt fel is oszlik. Közben a magyarok tovább ellenzik az ország területi felosztásának a demokrata liberálisok által bemutatott elképzeléseit, amelyek a magyar többségű megyék megszűnéséhez vezettek volna. A marosvásárhelyi magyar nyelvű orvosi oktatás jelenlegi ellehetetlenítése és a kisebbségi törvény sorsa jól jelzi, az RMDSZ-nek elegendő volt a négy bársonyszék. Egyedül csak azokat kapták meg, a kisebbségi törvényről tett ígéretekről rég megfeledkeztek. Aztán az erdélyi magyarok egymásra acsarkodása végképp megkérdőjelezi a jövőbe vetett hit pozitív létét.
Ezek után kíváncsiak lehetünk 2012-re. Gazdasági szempontból nagyon sokan a megszorítások, a nehézségek évének jósolják, míg az optimistábbak a reménykedés évének mondják az ideit. A várható számos megrendezésre kerülő esemény csak fűszerezni fogja a jelent, ide számítva a voksolást, vagy távol maradást az önkormányzati és parlamenti választásokon.
Az időjárási jelenségek az általános felmelegedés elméletét igyekeznek alátámasztani, a különleges fronthatásokat is egyre inkább érezhetjük. És akik azokkal a híresztelésekkel is foglalkoznak, hogy 2012-ben, december 21-én a jelen időszámítás véget ér, és egy új ciklus kezdődik, legalábbis a maja naptár szerint, azok majd kevésbé veszik észre a fentebbi jó, vagy rossz jövendöléseket. A világ-vége elmélet annak köszönhető, hogy a maják, naptárukat 5126 évre írták meg, amely szerint 2012 az utolsó év. Úgyis sokan vagyunk, de minden ember csak egy a hétmilliárdból, az emberiség hatalmas számából, ami nagyon rövid idő alatt növekedett ekkorára, eddig soha nem létező nagyságra. Ha pedig a hétmilliárdos elméletekkel is foglalkozni fogunk, akkor találkozunk igazán újdonságokkal.
Mindezek ellenére: Boldog Újévet!