Régi jó szokása a magyar embereknek
Esztendőt temetni összesereglettek.
Esztendőt temetni, újat köszönteni,
Múltból a jövőbe bátran tekinteni.

E szokáshoz híven összesereglettünk,
Hogy az elmúlt évtől szépen búcsút vegyünk.
Búcsút vegyünk annak öröm-bánatától,
Eredményeitől, bűntől, csalódástól.

Nem volt sikertelen az elmúlt esztendő,
Adásban, termésben nem volt szűkölködő.
Isten megáldotta verejtékhullásunk,
Ha nem is színültig, tele a hombárunk.

Szőlőhegyeink is gazdagon teremtek,
Vidámító jó bort bőven csepegtettek.
Barátságot kötni, bánatot felejteni,
Sógorság, komaság összejön vigadni.

Összejön, de szemét a jövőbe veti:
Vajon mit takargat? – folyton azt kérdezi.
Örömet takar-é, avagy tán bánatot?
Sikert, eredményt-é, vagy pedig kudarcot?

Ne felejtsd, ó magyar, a haladás titka,
Ma is, ezután is, imádság és munka.
Küzdj, és bízva bízzál, szükség az imádság,
Emberé a munka, Istené az áldás.

Örömmel köszöntelek az új esztendőben,
Áldás szálljon rátok gazdagon és bőven.
Mezőn kalász nőjön, réten fű zöldüljön,
Munkában a nóta vidáman csendüljön.

Miben szűkölködünk? – ami még meg nincsen,
A beállott újévben adja meg az Isten!
Ez a kívánságunk, ami még úgy kéne:
Megértést és békét a népek szívébe.

Hogy magyar nemzetünk Isten félelmében,
Sok szenvedés után boldog időt érjen.
Adjon az Úristen ebben az új évben víg kacagást, csengőt,
Adjon mindnyájunknak Boldog újesztendőt!

Szívemből kívánom!