Egyszerű, de beszédes példa mutatja, hogy vége a városnapi dáridóknak. Nem kritikus szellemben szeretném megírni cikkemet Felsőbánya városnapjával kapcsolatban, csupán hallásból ismerem a történteket, illetve a meg nem történteket. Visszaemlékszem a kezdetekre. Amikor divatosak lettek a városnapok, a települések ünnepei, a munkába fáradt nép egy-két-három napos mulatozása az új demokráciában. Voltak helységek, ahol valamiféle hagyományuk is volt az ünnepeknek, amit megújítva átvettek. Ilyen volt például a „bányásznap” vidékünkön, amikor minden egyébről megfeledkezve a kommunista rendszer egyetlen népünnepélye volt. Bár régebben a helységi ünnepnapok elsősorban vallásos háttérrel és telítettséggel rendeződtek, annak idejét a világháború utáni kommunista szellem és nevelés fújta el.
Nos, én Felsőbányáról írok és kellemesen gondolok vissza azokra az évekre, amikor sikerült „városnapot” rendezni. 1997-et írtunk, amikor az önkormányzatban sikerült javaslatomat megszavaztatni, hogy augusztus 15-e városnap legyen. Kevés ideig tartott az egyöntetű szavazás eredményének öröme, mert egy politikai csoport (párt) rájött, hogy augusztus 15-e a „magyarok ünnepe”. Szegények nem tudták, hogy a Mária nap az ő ünnepük is. A városnap meg is lett tartva. Mégpedig a város felekezeti képviseleteinek bevonásával, szereplésével, jelenlétével. Magasztos, tartalmas, felemelő ünnepség volt. Képek vannak még róla ma is. Felsőbányán minden időkben a Mária tisztelet fő helyen volt található. Senkinek nem jutott eszébe régebben az etnikai összetétel. Sem így, sem úgy. Vagyis ünnepelt a nép, amikor Nagyboldogasszony volt a bányásznép védőszentje, oltalmazója, amint a templomban található Mária kép legendájából tudjuk. Hát ez is volt a cél. Miért ne mondanám ki? Annyi sötét év után, az ateista nevelés és felfogás elferdítéseinek jóvátételeként, Nagyboldogasszony napját vissza kellett hozni méltó helyére. Sikerült. Hála Istennek. Mert az első ünneplés utáni években a városnap ugyancsak elfajult. Mindenféle civilizált és civilizálatlan, igénytelen és csak különböző érdekeket kielégítő rétegeknek szólt. Nem vetek meg senkit, hogy valamilyen kultúrát kedvel. De nem az „össznép” kultúrérdekeit képviselni giccs is lehet. Nagyobbrészt az is volt. Folyt a pénz, nem számított sem minőség, kultúra, vallás, hagyomány. Aztán most beleszólt a válság is. A közömbösség is régi betegség ezeken a tájakon. De amikor nincs a mindennapi betevő falatra, vagy a kisjövedelmű ember napi gyógyszeradagjára elegendő pénz, akkor nem jut mulatozásra sem. Éppen ennek kapcsán olvastam, hogy a valamikori normális árak is megugrottak. Csak nyerészkedési szándékkal árulnak a kereskedők is szavatosságot vesztett olcsó árút, két-háromszoros áron. Az idén, mindent összevetve itt is győzött a közöny, a közömbösség. És talán ez még így lesz más alkalmakkor is. Elfogyott a bizalom. Mindenki iránt. Minden kis réteg, civilizáció, kultúra találja meg saját körében a sajátját. Talán így is lenne rendjén. Még a zenés szórakozással is. A templomi ünneplésen kívül nem voltak ünneplői a „városnapnak”. Idegen önkéntes szervezésében? Vajon miért? A lokálpatriotizmusnak nagy szerepe van, kellene legyen sok esetben. Csak szívvel lélekkel, igaz odaadással lehet tenni valamit a közjóért, a közös érdekért.