Cikket olvastam egy internetes portálon a független magyar sajtó siralmas helyzetéről a
Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) szemszögéből. A magyarság politikai képviseletéhez napokban címzett felkérés elkésett küldemény, hiszen a magyar politikusoknak kötelességük kellett volna legyen már eddig is a kormányban és a parlamentben kiállaniuk a sajtó védelmében. A fent említett szakmai szervezet, Karácsonyi Zsigmond, a romániai magyar újságírókat tömörítő szervezet elnöke, elfelejtették azonban, hogy a parlamentben és a kormányban ülő magyar politikusok már nem tartják feladatuknak az érdekképviseletet, ők már a mai politika irányvonalaihoz igazodnak, olyan népellenes intézkedéseket szavaznak meg, vagy hajtanak végre, amelyek ellen kampánybeszédeikben teljes mértékben ellenszegültek. Lásd a bércsökkentések, nyugdíjcsökkentések és más intézkedéseket. A Markó Bélának címzett, fent említett levél felidézi, hogy 2009-ben bevezették az átalányadót, amit minden vállalkozásnak fizetnie kell függetlenül attól, hogy nyereséges-e vagy sem. A levél emlékeztet arra is, hogy júliustól növelték a személyi jövedelmek adóterheit, s ezzel létbizonytalanságba, esetenként a csőd szélére taszították a független sajtót.
Júliustól módosították az adótörvényt úgy, hogy nem csak az állandó munkaviszonnyal rendelkezőknek, hanem a különböző szerződésekkel foglalkoztatottaknak is társadalombiztosítási járulékot kell fizetniük jövedelmük után. Ez az intézkedés a művészek és az egyetemi oktatók mellett az újságírók jelentős hányadát is érinti.
Nem szándékoztam panaszkodni, de megdöbbentem, amikor egy ismerősömmel beszélgetve kiderült, hogy az illető úgy tudja, hogy a megszűnt Friss Újságnak, valamint a helyi televízió magyar nyelvű műsorainak jelentős támogatás jutott és jut ma is RMDSZ berkekből. Szeretném tisztázni a felmerült téma kapcsán, hogy ha az előbbi években a magyar írott sajtónak néha csöppent halvány támogatás az RMDSZ irányából (Communitas alapítvány), az messze nem volt elegendő még a papírköltségekre sem. Ami a TV magyar nyelvű műsorának támogatását illeti, azt kijelenthetem, hogy a magyar érdekképviselet, vagy politikusok részéről soha semmiféle támogatásban nem részesült. És még más idők voltak ezelőtt néhány esztendővel. Mostanra teljesen beszűkült, megszűnt bármiféle támogatás.
Sajnálattal tapasztalhatjuk, hogy vannak TV adók, ahol újságírónak nevezett kollégáink magyarellenes kirohanásai nem mennek ritkaságszámba. Ezt itt pontosan Nagybányára értem. Csak azt nem tudom megérteni, hogy aki valamihez nem ért, nem eléggé informált, vagy nem sikerült kellőképpen tájékozódnia, miért teregeti ki véleményét, miért firtat olyan dolgokat, amiből tisztán látszik, hogy nem az igazságot tükrözi, vagy szándékos rosszindulatot sejtet. Érdekképviselet nem létezik, tehát ellentmondani is csak magánvállalkozásként lehetne.
Ha a gondolatmenetet továbbvinnénk, akkor azon is eltöprenghetnénk, hogy kormányátalakítást fontolgató újságírói körökből értesülünk a magyar miniszterek helytállásáról, egy következő kormányban esedékes részvételi szándékukról. Érdekes. Már nem az számít, hogy „képviseljenek”, hanem az, hogy maradjanak a húsosfazék mellett. Bármi áron, hiszen népszerűségüket már elvesztették. Egy következő választáson derül majd ki, hogy mennyire igaz és valóságos a nép szemszögéből az érdekképviselet elmélete.
„Sajnálatos, hogy a kabinet egyes tagjai a sajtót teszik felelőssé az állami intézményekben kialakult káoszért, és visszaélve hatalmukkal, megfélemlítik az újságírókat” – olvasható a fent említett nyílt levélben. De a sajtó függetlensége ilyen körülmények között megszűnik, még rosszabb, rövidesen teljesen eltűnik és akkor tájékoztatás sem lesz majd a húsosfazék mellől.


Hozzászólások
ITT és MOST! A VÉLEMÉNY SZENT és INGYENES! Visszakövetés